2019 NYÁR

Minden évben, így 2019-ben is kizárólag kis létszámú csoportokban tartunk alkotó heteket, alkotóműhelyeket. Mivel a 8-10 fős csoportok hamar betelnek, vagy egy-egy baráti társaság nem minden tagját tudjuk fogadni ezen okokból, kérem a szülőket, hogy jelezzenek vissza hogy milyen típusú műhelyt szeretnének és hány fő részére, a nyár milyen szakában. 

(pl, agyagozós, gipszfaragós, építészes stb - augusztus első fele, 3-4 fő)

Célom az, hogy a szülőkkel előre egyeztetett időpontokban, és témában tarthassam a műhelyeket és kizárólag olyan gyermekek részére, akik az évközi műhelymunkák valamelyikén részt vettek - azaz megismertük egymást.

A minőségi oktatásnak egy újabb pillére a minőségi csoport :-) az eddigi ezirányú törekvéseim  - amint a szülők is visszajelezték, igen sikeresek voltak.

A fenti tervezéssel pedig ezt a szülőkkel közösen méginkább mélyíthetjük.